Gyakorló bíró

Ha olvastátok a blogot, akkor tudjátok, hogy hogyan kerültem kapcsolatba ezzel a rendezvénnyel. Őszintén szólva így visszatekintve egy nagyon jó dolognak kerültem a közepébe. Megtapasztalhattam, hogy egy nemzetközi versenynek mennyivel másabb a légköre, mennyivel kidolgozottabb, szervezettebb az egész. Ez lehet, hogy kemény kritika volt a magyar versenyek szervezőivel szemben, de egyátalán nem gondolom, hogy ez csak az ő hibájuk, a magyar versenyek milyenségét meghatározza a magyar mentalitás, a pénzkérdés is bennevan keményen. Remélem, hogy egy idő után a rallysport is eljut arra a szintre, hogy a versenyzők a pénzükért egy teljesen komplex SZOLGÁLTATÁST kapjanak, és mindenekelőtt ezt a lehető legfolyamatosabb tájékoztatással lehetne elérni.

Be kell valljam, már nagyon vártam a Baját, hiszen a nyaram a nyaralást leszámítva főként munkával telt, a monotónia pedig nagyon igénybe vette a türelmemet. De végre megint jöhet valami más, valami új, márpedig a szó legszorosabb értelmében, hiszen személyesen az egész versenyen összesen 1 embert ismertem azelőtt, a Versenyigazgató személyében.

Pénteken hajnalban jókedvűen szálltam fel a buszra Veszprém felé, az elején sikerült beszednem egy mami attakot, hallgathattam a kertgondozásról, a főzésről és a családi bajokról, majd szerencsére a néni leszállt, nagyon kedves volt, de akkor és ott valahogy egyátalán nem erre vágytam.

Az út további részében zenét hallgattam, néztem a Balatont, majd az út végefelé beszéltem Katával, hogy már közeledek. A buszpályaudvarra érve senkit nem láttam, aki hasonlított volna rá, rácsörögtem és mondta, hogy a pályaudvar mögött vár. Elindultam, és szidtam az agyamat, hogy nem kérdeztem meg, hogy milyen autója van stb, mégiscsak most találkozunk először.
Aztán persze nem volt kétség, mikor megláttam a hatalmas autót a PRESS DIRECTOR felirattal, akkor már tudtam, hogy megtaláltam Őt. :)
Kata kezdettől fogva nagyon kedves volt hozzám, pont olyan, mint amilyennek a tv és a levelei alapján gondoltam, okos, csinos és talpraesett lány.

Lementünk Balatonfüredre, nagyon szép helyen voltunk, aztán rögtön be is mutatkoztam a többieknek: Barbi, a fiatal, de vagány és nagyon jófej csaj, és Zsuzsa, aki szintén egy nagy egyéniség. Mindkettejüket rögtön megkedveltem. Találkoztam még Faluvégi Péterrel (őt ismertem korábbról), aki nagyon kedvesen köszöntött, őszintén szólva meg is lepődtem egy kicsit, de jólesett.
Rögtön kaptam is munkát, riportokat, majd a végrehajtási utasítást fordítottam, közben pedig amíg a lányok szaladgáltak ide-oda, beszálltam az akkreditálásba is egy kicsit.
Meglepett, hogy ezen a versenyen tolmácsokat is foglalkoztatnak, ez kellemes dolognak látszott (SZOLGÁLTATÁS!).

Délutánra átköltöztünk a veszprémi hq-ra. Kaptunk egy irodát, nettel, telefonnal, amit rögtön át is rendeztünk, aztán összedugtuk a laptopokat és elmentünk elfoglalni a szobát. Zsuzsával kerültem egy helyre, kipakoltunk, felhúztuk a csinos Navigátor Media-s pólónkat, aztán mentünk dolgozni. Azaz mentünk volna. Mert hogy nagyon alaposan sikerült átrendezni az irodát. Olyanannyira alaposan, hogy rendesen el is k...tuk a rendszert, egy szál net sem volt.
Ekkor jelent meg a megmentő Andrew személyében, aki fogta a fejét az ügyességünkön, hiszen az előző nap már nem kevés időt melózott azzal, hogy nekünk frankón meglegyen minden. Hát, mit volt mit tenni, nekiállt babrálni a dolgokat, előbb vidáman, majd később csüggedten és dühösen. Morgott alaposan, ő még mindig itt van, pedig otthon a mikróban várja a kaja stb. Így esett az eset, hogy nekiadtam a vacsorámat (a mi ellátástunk a büfében volt megoldva), amitől ismét jókedvű lett, és azt rágcsálva már sikerült is megreguláznia a rendszert, és íme, lett net.
A munkám nagyjából úgy nézett ki, hogy Kata, Barbi és Zsuzsa minden gyorsasági vagy más esemény után interjúkat készítettek a szervízparkban a versenyzőkkel, amelyet legépeltek, majd átpasszoltak nekem fordításra, ezt követően pedig felkerült a press info táblára, valamint kikerült néhány honlapra.

Maga a munka emiatt elég periodikus volt, viszont ha volt, akkor eléggé kellett sietnem, hiszen a gyors információ a szolgáltatás minőségét emelte minden szempontból.
Bevallom, nem kis nehézséget okozott néha a feladat. Nem is az angolra fordítás, hanem a spéci műszaki szavak ("lekókadt a difink", "elment a hajtás" stb), illetve a szleng szövegek ("az én kicsikém elég jól bírta" by Palik) megfogalmazása ejtett gondolkodóba.

A másik nehezítő tényező az volt, hogy egyátalán nem volt zavartalan a környezet. A sajtóiroda egy bongó méhkasra emlékeztett engem, ezer újságíró, fotósok hada, csapatvezetők, valamint a sajtóirodából nyílt a felügyelőtestületi iroda is, tehát az esetek 99%-ban hangzavar, néha bábeli hangzavar volt. Valóban nagyon sokféle náció jelent meg ezen a versenyen.
Dolgozgattam, aztán este volt kis borozgatás. Már napközben, még Füreden megismerkedtem egy német fotóssal, Hansyval, aki mint kiderült nagyon mókás fickó és csodálatosan beszél angolul. Szóval a borozgatásra visszatérve, ezt Horesékkel ejtettük meg, ők készítették a Baja hivatalos videóját. Bélus a csapatból már hamar aludni ment, mert a videóhoz fel akarta venni a napfelkeltét reggel.
Teltek múltak az órák, a borok fogytak, a jókedv nőtt, közben Hansyék is betársultak, egy idősebb úrral, aki az élet dolgairól mesélt nekünk németül, amiből én meglepően sokat megértettem. Szinte mindent. Amit viszont nem, azt Andrew fordította le. Voltunk sétálni is a nagy katonai pusztában, láttunk mindenféle érdekes dolgot, Veszprém fényeit, csillagokat. Nagyon jól mulattam, csak aztán elfogyott a pia, és már a büfé is bezárt.
Hát mit tegyünk, kitaláltuk, hogy nem maradt más, szegény Bélust kell kicsit igénybevennünk. De hát ha azzal ébresztjük, hogy vigyen el minket a tescoba, akkor biztos elküld minket, és nem lesz mit inni. A fiúk viszont nagyon leleményesen kitalálták, hogy átállítják az óráját, mintha már reggel lenne, és akkor biztos felkel, hogy menjenek kamerázni. Így is lett, szegény srác már csak a ház előtt döbbent rá, hogy pórul járt, de azért jól vette, és elvitt minket a tescoba. Ott kevésbé örültek nekünk, elég zajosak voltunk, aztán mire visszamentünk, már elment mindenki aludni, úgyhogy a bulinak lőttek. Lefeküdtem és rögtön be is ájultam úgy, ahogy kellett.

Reggel kelés viszonylag korán (7-kor), de annyira, hogy még zárva volt a sajtóiroda, úgyhogy szereztünk egy kulcsot, és közben a versenyirodán megcsodáltam a GPS-es követős rendszert. Nagy térkép a falra kivetítve, amelyen nyomon követhetik az autók mozgását. Erre a tereprally sajátosságaitól fogva van szükség. Mindenesetre elég profi benyomást tett a dolog!

Megnyitottuk a sajtóirodát, áramlott a nép, közben lement az első gyors, és jöttek a hírek, aztán szinte mire kész lettem, jött a következő és így tovább. Déltájban megjelent Rolly és Komi is, velük mászkáltam kicsit a szervízparkban, láttunk ám csodákat: a versenykamionokat kinyitva, elképesztően profi felszereléseket, semmiruhás lányokat, pár perc alatt szétkapott járgányokat, izzadó sportbírókat.
Aztán Rollyék elmentek fotózni, én pedig vissza, újabb adag fordítanivaló, aztán pedig ennek befejeztével elmentünk Barbival, hogy készítünk egy interjút az olasz quadossal, mert hátha én értem (pfff...), hiszen a figura csak a saját nyelvén beszél, angolul nem. Nagyon baró volt, felültünk egy Polaris quadra, és azzal száguldoztunk árkon bokron.

Oda is mentünk, a fickó felvigyorgott, mikor olasz szót hallott. Megkérdeztem, hogy mi volt a gyorsaságin, erre először még lassan és érhetően, aztán pedig egyre inkább beleélősen mesélt, persze én már a hatodik mondat után elvesztettem a fonalat, de sebaj, majd talán ha hallgatom, érteni fogom. Persze időhiány miatt nem lett belőle semmi, elég sok fordítanivaló volt amúgy is, meg mivel a lányok folyton interjúzni voltak, a sajtóiroda is zömmel rám maradt.
Estére már elég hulla voltam (néhány óra alvás, némi másnaposság, rengeteg munka, kevés kaja), de eszem ágában sem volt aludni menni korán, ha már egyszer itt vagyok. Kimentem sörözni, de még valamikor 22 óra magasságában visszahívtak a versenyirodára, hogy fordítsak le egy felügyelőtestületi döntést, csupa jogi szófordulattal, nem volt egyszerű, de sikerült.
Az este folyamán beavatkozókkal és mentősökkel mulattunk, valamint a Horeses fiúkkal és Andrew-val. Társult még hozzánk Hansy, és barátja Chris, aki luxemburgi fotós srác.
A beavatkozó először a marha nagy darujáról mesélt, ami kamionok mentésére alkalmas. Aztán Zsuzsa elment dumálni egy német fickóval, én pedig mászkáltam egy kört a sötét szervízparkban a fiúkkal, aztán visszatérve leültünk egy asztalhoz, ahol az immár visszatért Zsuzsa dumált egy mentőssel, Gáborral. Ez csak azért érdekes, mert azt hiszem szinte minden mentős kivétel nélkül Gábor volt :D
Egyre többen lettünk, a mentősök, Horesék, a fotósok, és megkezdődött a nagy dumálás. Beszélgettünk Luxemburgról, mesélt Hansy az utazásairól, aztán a mentősök a dolgaikról, aztán persze én is kotyogtam folyamatosan, zömmel angolul.
Aztán kaptam egy vállkezelést az egyik Gábortól, de akkor már nagyon készen voltam (értsd részeg), és össze vissza vigyorogtam meg szövegeltem. Meghallgattam Hansy elmélkedését arról, hogy a német és a magyar lányok mennyire mások stb stb.
Kb fél négy tájban mentünk aludni, már szinte pirkadt, aztán reggel arra ébredtem, hgoy Zsuzsa kelteget, hogy menjek, mert nemsokára dolgozni kell. Felültem és hallottam a kocsik zúgását, meg az emberi beszédhangot, mire ráeszméltem, hogy szépen lenyomtam a telefont és már kilenc óra van! Gyorsan összeszedtem magamat, aztán irány az iroda. Munka, munka, munka. Aztán röhögés Hansyval az előző napi fotókon (soha többet nem piázok fotósokkal!!!), aztán a sok meló után szépen lassan becsuktuk az irodát, mentünk le Füredre a díjátadóra. Én úgy volt, hogy öt körül lépek haza, mert akkor ment volna vonatom, de Horesék megígérték, hogy elvisznek haza Pécsre, ezért maradtam.

Kata megkért, hogy segítsek a díjátadón Barbival átadni a díjakat. Erről a részről nem szeretnék írni, mert marha nagy égés volt, saját hibámon kívül nagyon rossz helyzetbe jöttem, ráadásul az egész mezőny előtt, valamint idegen fickókat kellet puszilgatnom, mert amilyen kujonok, ezek ki nem hagyták volna ezt a momentumot, akkor sem, ha már zsinórban a hatodik díjat vették át. De nem akartam cserben hagyni Katát és vigyorogtam akkor is, amikor már siralmas volt a helyzet. A vége után viszont annyira ideges voltam, hogy bőgtem egy nagyot. Hiába, én már csak ilyen vagyok.
A hazafelé út sem sikerült felhőtlenül. Mivel Horesék nyomták a videospotokat a díjátadón, még mire ők összepakoltak, meg vissza kellett menni a veszprémi hq-ra. Igenám, de már sötétben odaérve tapasztaltuk, hogy zárva van. Telefon ide-oda, zajongás, anyázás, mire előjött az éjjeliőr, és beengedett minket.

Volt vagy tíz óra este mire elindultunk, és ez még magában nem is lett volna veszélyes, de Horesék már addigra 36 órája nem aludtak, így elég para volt, két fiú el is dőlt rögtön a Balcsi után, én meg próbáltam ébren maradni és beszéltettem Horest, hogy ne legyen gond az úton.

Fél egy körül értünk haza, aztán rögtön ágyba is bújtam és aludtam. Reggel melóba kellett mennem ugyanis.

Az ezt követő egy-két hét nagy letargiában telt. Rettentően élveztem azt a hétvégét, akkora pörgés volt és buli, hogy ezután már a szokásos napi rutin nagy vacaknak tűnt. De azért ezen is sikerült túltennem magamat előbb-utóbb, és már vártam a sulit meg az ünnepi Mecsek Rallyt.

A Baja elég sokat adott nekem: amellett, hogy nagyon jó referencia volt, kaptam egy rakás új barátot (jó néhányukkal ma is tartom a kapcsolatot folyamatosan), új tapasztalatokat, és megérezhettem azt is, hogy milyen az, amikor megbecsülik az ember munkáját, mind anyagilag, mind erkölcsileg.

Köszönöm Kata a lehetőséget és a bizalmat!