Gyakorló bíró

Kisvaszarra még én jelentkeztem nyarlás előtt, Norbi rendben felírt, mondta, hogy csak a pályán tud helyet adni nekem, ami engem cseppet sem zavart.

Telt-múlt az idő, és eljött a kisvaszari futam ideje.
Előző nap motoroztunk, és mivel nem volt jobb ötletünk, bejártuk a pályát. Már ki volt szalagozva, a szervízparkban autók, grillező versenyzők, kisvaszari népek, vidéki romantika. A pálya a pancsin ülve szétrázta a gerincemet, Balázs viszont jól szlalomozott a sokszor elég mély kátyúk között. Ezer szerencse.

Reggel már hajnalban gyülekeztünk a Komlói úti MOL kútnál, ha jól emlékszem az elsők között voltam ott.
Kicsit csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy stop leszek aznap, akkor még nem is tudtam, hogy micsoda iszonyatos munka lesz az a nap.
Már az eleje sem indult jól. A pályára kiérve megállapítottam, hogy rengeteg a légy meg a bögöly, hogy sehol egy kis árnyék és hogy nem lesz hova elmenni kétbetűsre.

Aztán megérkezett M. Tibor nevű kedves rendező, aki meghozta a kellékeket: táblát és a beírót.
Mérges voltam, mert:
- a tábla jó volt, de csak három papírt kaptam az öt gyorsra, és sok induló volt (50-60)
- az állomásjelző táblának nem volt lába, így a kempingszékemhez kábelkötegelőztük oda
- M.T. felelősségre vont, hogy miaz, hogy nem hoztam magammal filcet, ha tudtam, hogy stop leszek.
(Mellesleg, nem tudtam. És nem gondolom, hogy az én dolgom lenne 400ft-os órabér mellett még eszközöket vásárolgatni. Végül Norbitól kaptam kölcsön néhány jobb filcet, azzal dolgoztam).
- Nem kaptam pályarádiót, így fogalmam sem volt, hogy mi történik odabent (Ennek később még jelentősége lesz)
- Miután fogalmam sem volt, hogy stop leszek, ezért csak két toll volt nálam.

Hát mit volt mit tenni, nekiálltam bevonalazni a táblát, de nem voltam túl elégedett, keveseltem a dolgot, szinte alig látszottak a számok stb.
Miután elkészültem, leültem reggelizni. Kipróbáltuk közben a rádiót, ment minden rendben, tudtunk kommunikálni a céllal.

Ücsörgök, eszem a kis reggelimet, és egyszer csak ezt hallom:
"És a kétnullás autó ideje: ........"
Felugrás, szendvics elhatjítás, tollturkálás, pánik. Autó ott, menetlevél odaad, első toll abban a pillanatban kifogy, másik nem fog a kemény kartonpapíron. Filc előkap, időeredmény beír. Aztán düh és méreg. A cél elfelejtett szólni, hogy elindult a verseny. Szép.

A tollammal nagyon sokat szenvedtem az első gyors során. A filc túl vastag volt, hogy azzal írjak, így szenvedtem tovább a tollverzióval. Ami persze nem kevés hőbölgést váltott ki. Lassú voltam, tény, mert három ember munkáját kellett ellátnom.

Alapesetben jött a időeredmény a célból, amit én felvéstem a beíróra, aztán menetlevél, aztán újból időeredmény. Ám ha a versenyző lassan ért le, vagy nem találta a menetlevelést, vagy utolérték egymást, akkor az maga volt a katasztrófa, mert a cél sokszor akkor mondta a következő eredményt, amikor én menetlevelet írtam, vagy amikor bent állt még a versenyautó (másolta a mások eredményeit, nem mintha utána nem ért volna rá) és akkor meg azért nem hallottam.
Közben még figyelnem kellett, hogy biztosan elhagyják az állomást, hogy rendesen parkoljanak a bekötőútnál, hogy odafigyeljek, ha reklamálnak valami miatt, vagy van valami kérésük.

És ahogy egyre több autó ért végig a gyorson, annál több ember lett az állomáson. Már az agyamra ment, hogy folyton be kellett szólnom, hogy ne álljanak a tábla és közém, hogy ne üljenek oda, ahova a másik versenyautó érkezni fog. Én éreztem rosszul magamat, hogy ilyen picsogós liba vagyok, pedig tulajdonképpen egyátalán nem is. Sőt.

Persze ilyenkor még az teszi be a kaput, ha nekiállnak anyázni, kurvaanyázni, szidalmazni a tempóm miatt. Mintha én jókedvemből szivatnám őket! Kikérem magamnak! Elhiszem, hogy a drága fék meg a mittoménmi károsodik, ha forró állapotban sokat állnak egyhelyben, de azt gondolom, hogy a stopban való megállás minden egyes rallyverseny jellemzője, és érdekes, hogy a versenyzők zöménél ez nem okoz problémát. Mégis van egy-két figura, aki bunkó módon elküld a fenébe, pedig azt gondolom, hogy akikkel én eddig állomáson dolgoztam, azok mind arra törekedtek, hogy a lehető leggyorsabban és legpontosabban végezzék a feladatukat. Remélem megéretted, kedves Butchman. Köszi. Együtt kell működni, ha valami nem tetszik, akkor megbeszélni, nem pedig a verseny után írogatni, hogy szar a másik. Rosszul esett. Bár a lelkiismeretem tiszta. Én mindent megtettem.

Rögtön az első gyorson baj történt. Esés, ahol az autó szinte felére zsugorodott.

"A rallysprint mezőnye megélhette az eddigi talán két legnagyobb esést az RSB történelmében. A sort a Szabó-Szűcs páros kezdte egy igen látványosra sikeredett eséssel amelynek szerencsére nem lett nagyobb következménye, a Ferit elvitte a mentő egy alapos kivizsgálásra, de kiderült csak zúzódásai vannak. A másik páros a 18-as rajtszámmal induló Magyar-Peti duó élhetett át szőrnyű másodperceket itt az eredmény két csigolya törés és egy kasztni csere lett, a körülményekhez képest ők is jól vannak"
http://www.amreinracing.hu/

Nagyon lehangoló volt már rögtön az elején a baleset. Én a stopban, pályarádiót nem hallom, körülöttem szorongó versenyzők kérdezgetik, hogy vajon mi történt, kétségbeesett pillantások, aztán érkezik a pályamentő és viszi a fiúkat le az OMSZ-es mentőhöz a bekötőútra. Versenyzők le, aggódó pillantások, majd jönnek vissza, és mesélik, hogy nem fest túl jól a Feri. Szorítottunk neki, hogy ne legyen nagy baj.

A verseny folytatásával haladtunk előre, majd következett a fordulás, ez is olyan verseny volt, ahol az egyik gyorson A-ból B-be, a másikon B-ből A-ba mentek. Ez praktikusan számomra annyit jelentett, hogy miután lement az utolsó trabant is, megjelentek MT-ék, bevágódtam a kocsiba, bedobták utánam a cucost és uzsgyi a pálya másik, kisvaszari vége. Mókás momentum volt még az aggregátor cipelése, az anyósülésen ölben vitték a járó készüléket, mert féltek lekapcsolni, hiszen az elején is alig indult el.

A pálya ezen a végén annyira nem volt tömeg versenyzőkből, hiszen ekkor voltak a szervízek, hanem inkább a falusi népesség lepte el az állomást, romakölykök, idős bácsik, turisták, nézők.

Aztán megint föl s le, 90-nel a kátyúval teli pályán, hogy tartsuk az időtervet. A nap végére hulla lettem, aztán a végén, mikor a járgányok vonultak vissza a szervízparkba, és zajlott a szokásos integetős dolog, akkor a kempingszékben ülve már csak arra gondoltam, hogy irtózatosan fáj a lábam, és hogy mennyire jó hogy mindjárt leszámolják a pénzt a kezembe.

Hazafelé még izzítottunk egy Lidlis jégkrémet, aztán hazaérve alaposan lecsutakoltam magamról a sok mocskot ami rámkerült a nap során. Aztán meg aludtam, mint akit fejbevertek. Nem is csoda. Hosszú, és nehéz nap volt!